A tárca szerdai közleményében hangsúlyozza: "a megalapozatlan sajtóhírekkel szemben tehát a vállalat nincs csőd közeli helyzetben. A sikeres hatékonyságjavító intézkedéseknek köszönhetően a legutóbbi időszakban a Malév üzleti eredményei megörökölt terhei és a romló világgazdasági környezet ellenére is javulnak".
A napokban közzétett Fehér könyv a múlt súlyos mulasztásai és visszaélései mellett bemutatja a Malév életben tartása érdekében tavaly nyár óta megtett intézkedéseket is - emlékeztet a tárca. E lépések egyértelműen igazolják, hogy a kormány és a szakminisztérium minden lehetséges eszközt mozgósítva a légitársaság fennmaradásán dolgozik. A folyamatos működéshez szükséges feltételeket az elmúlt hónapokhoz hasonlóan változatlanul kész és képes megteremteni.
Az eddigi intézkedések kedvező hatásai a közlemény szerint máris megmutatkoztak a közelmúltban a romló körülmények ellenére is figyelemre méltóan javuló kereskedelmi eredményekben. Az utolsó negyedév mintegy hétmilliárd forint többletbevételt hozott az előző év azonos időszakához képest. A járatok 75 százalék feletti kihasználtsága meghaladja az európai átlagot is. A felelős gazdálkodásnak köszönhetően a Malév Budapest Airporttal szembeni kintlévőségét a kormányváltáskor kimutatható 15 millió euróról kevesebb mint felére, 7 millió euróra sikerült leszorítani - mutat rá a tárca.
Az NFM előrehaladott tárgyalásokat folytat több pénzügyileg stabil, európai szakmai befektetővel. Az egyeztetések eredményes lezárásáig minden szükséges lépést megtesz a légitársaság életben tartása és lehető leghatékonyabb, zavartalan működtetése érdekében. A Malév partnereinek, beszállítóinak és utasainak érdekei a legkisebb mértékben sem sérülhetnek, a vállalat folyamatosan képes ellátni feladatait, eleget tenni kötelezettségeinek.
A Budapest központú nemzeti légitársaság üzemeltetése nemzetgazdasági szempontból is indokolt. A Malév cégcsoport 2600 munkavállalót foglalkoztat, 500 hazai vállalkozással áll rendszeres szerződéses kapcsolatban. A légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járul hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosítja.
A Malév közel 3 millió utast szállít évente 23 ezer járatpáron és 45 desztinációba repül közvetlenül. Létezése a külföldről érkező beruházási, befektetési döntések egyik alaptényezője, hozzájárul az ország regionális szerepének erősítéséhez - tartalmazza a közlemény.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok