A Budapest Bank és az MKB majdani összevonását a piacon régóta sokan tényként kezeli - azonban a jelek szerint még várat magára. Tény, hogy az MKB vezetésének jogát tavaly decemberben kapta meg az MNB. Az akkori bejelentés szerint a négy szanálási biztos várhatóan egy évre vette át a bank irányítását, ezt követően jöhet a privatizáció.
A Budapest Bank átvétele ütemesen halad. Tavaly decemberben jelentették be, hogy az állam megveszi a bankot, az előszerződést is ekkor írta alá az állam a bank tulajdonosával, a GE-vel. A tulajdonosváltás idén június-júliusban várható, az átstrukturálás, a GE-től való "leválás" folyik - mondta korábban Zolnai György, a BB első embere.
A Miniszterelnökség szerint a BB-ügylet zárásának konkrét céldátuma nincs, a felek folyamatosan egyeztetnek egymással. Még nincs végleges megállapodás az árról sem, mivel a felek közötti elszámolás a vevő részéről feltételekhez kötött, ezért az összeg csak az ügylet zárásakor válik véglegessé - írta a lap.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egy fontos valutához képest nem erősödött csak a forint, így nyitotta a napot