Megkezdődik az M0-s körgyűrű nyugati szektorának előkészítése, ez a szakasz köti majd össze a 10-es számú főutat és az M1-es sztrádával. Az előkészítésre 683 millió forint megy el és várhatóan 2020 májusában fejeződik be.
Érzékeny szakasz, alagúttal
A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. tájékoztatója szerint 18 kilométer hosszú kétszer kétsávos autóút épül, nyomváltozattól függően 5,5-9,8 kilométeres alagúttal. "A megvalósíthatósági és a környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése vonatkozó tervezés folyamatban van" - írja a NIF.
A társaság szerint a nyomvonal kialakítása a társadalmi, természet- és környezetvédelmi érdekeket a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vegye, mivel az érintett terület természetvédelmi szempontból igen érzékeny.
Az M0-s körgyűrű építésének történetéről, a hiányzó szakaszokról itt, itt és itt írtunk részletesen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Durván bezuhant Trump népszerűsége

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet
