Az előző negyedév óta másfélszeresére nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyeknek nehézségeket okoz az anyaghiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Míg a második negyedévben a cégek 13 százalékának okozott gondot az alapanyaghiány, ez a harmadik negyedévben már 20 százalékra ugrott.
Ezzel párhuzamosan a kereslethiány az előző negyedévben 22 százalékuknak jelentett problémát, most már csak 14 százalékuknak. A legjelentősebb hátráltató tényező még mindig a munkaerőhiány (34 százalék), a legjelentősebb változás azonban az anyaghiány kapcsán történt.
„A járvány kitörése után a cégek többsége a kereslet tartós csökkenésére számított, ezért a veszteségek minimalizálása érdekében leépítette készleteit. A kereslet viszont a vártnál sokkal gyorsabban tért vissza, így a hirtelen megnövekedő igényekkel most sok cég nem tud lépést tartani” – magyarázta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredményeket.
A kihívások ellenére egyelőre jobban teljesítenek a cégek: 60 százalékuk már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti működési szintjét. Ez másfélszeres növekedést jelent az előző negyedévhez képest, amikor még a vállalkozások 37 százaléka mondhatta csak el ugyanezt magáról.
A szektorok között az ipari, építőipari cégek tudtak regenerálódni 70 százalék a leggyorsabban, esetükben már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét. A szolgáltatókat ennél jobban megviselte az utóbbi másfél év. A korlátozások hatásai még most is láthatók: a szektorban a vállalkozások alig több mint felének (56 százalék) sikerült csak újra elérni a vírus kitörésekor fennálló működési szintet, amit a járványhelyzet súlyosbodásával járó esetleges szigorítások tovább nehezíthetnek.

A nagyobb cégek könnyebben vették az akadályokat, a középvállalkozások 73 százaléka már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét, míg a kisvállalkozások körében 61 százalék, a mikrocégeknél pedig 57 százalék ez az arány.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve