Az ellenőrzött légtérben tavaly 606.947 légi járművet irányított a HungaroControl, 1,73 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az átrepülő forgalom, amely az összforgalom több mint 80 százalékát adja, 2,66 százalékkal mérséklődött. A Magyarországra érkező, illetve innen induló repülőgépek száma ugyanakkor 2,76 százalékkal emelkedett.
Az átrepülő forgalom csökkenésének legfőbb oka az euró övezetet sújtó gazdasági krízis, az észak-afrikai és közel-keleti régióba irányuló turizmus visszaesése a térség politikai és katonai válsága miatt, valamint az amerikai és NATO katonai légi szállítások folyamatos visszaszorulása az iraki csapatkivonások következtében - magyarázta Szőke Katalin. Hozzáfűzte: az átrepülő forgalom csökkenését némileg ellensúlyozta a Magyarországra érkező, illetve innen induló légi járművek mozgása.
Az idei év forgalmát a jelenlegi helyzetben nehéz előre becsülni. Nem látható még, hogy az eurózóna elhúzódó válságának milyen hatása lesz a légi forgalomra, és bizonytalan az is, hogy a Malév helyére belépő légitársaságok és új járatok milyen gyorsan, milyen mértékben lesznek képesek kitölteni a piaci űrt.
A HungaroControl mindezek ellenére hosszú távon nem számít jelentős bevételkiesésre. A Malév leállása hátrányosan érinti, de nem veszélyezteti a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. gazdálkodását, stratégiai terveit és fejlesztéseit, köztük a világszínvonalú új irányítóközpont felépítését sem, mert a forgalom közel 90 százaléka nem a csődbe jutott magyar nemzeti légitársaságtól származott.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány