Jellemzően egyetlen kereskedő sem panaszkodott arra, hogy beszállítói nem érkeztek meg időben − amiből még probléma lehet, az az árképzés. A rendszer indulása előtt a kereskedők nem számoltak semmilyen drágulással, mostanra viszont befutottak a beszállítói áremelési igények, de ez kezelhetőnek látszik. Gál Judit elmondta, elsősorban azoknál a beszállítóknál mutatkozik komolyabb áremelési igény, akik az ország távolabbi pontjairól látják el a láncot, illetve alacsony árú terméket értékesítenek. Ezeknél 1-2 százalékos árnövekedésre lehet számítani, de nem most. Gál Judit szerint legfeljebb hónapok múlva érzékelhető az árakban az e-útdíj.
Ami pedig a saját logisztikai rendszert illeti, az Auchan, miként a többi nagy lánc is, igyekszik szétporlasztani a kamionok árumixében az útdíjnövekményt. Ez azt jelenti, hogy több nagy hasznú terméket csomagolnak a teherautókba, illetve növelik a gépkocsik telítettségét. Hasonló optimalizációt hajtanak végre a nagy beszállítók is, ezért nem lesz összességében kimutatható a kiskereskedelmi piacon az e-útdíj hatása.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál