Kéry Ferenc, a KBSZ elnöke a lapnak elmondta: a szövetség szakértőinek véleménye szerint a műsordíj érvényesítésének körülményeiről szóló általános szerződési feltételek diszkriminatívak, mivel sértik a hírközlési területen általánosan elvárt versenysemlegességet. A feltételek nem felelnek meg számos törvényi és más jogszabályi előírásnak, és nincsenek tekintettel a fogyasztók érdekeire sem. A szövetség ezért törvényességi felülvizsgálati eljárást kezdeményezett az NMHH-nál.
A cikk emlékeztet arra, hogy a TV" Média Csoport és a Magyar RTL május 31-én tette közzé július 1-jei hatálybalépéssel az új általános szerződési feltételeiket, amelyek tartalmazzák a tervezett terjesztési díjakat. A televíziók egyenként havonta, előfizetőnként nettó 290, illetve 294 forintot kérhetnek a kábeles műsorterjesztőktől.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta