A hatóság továbbá arra kötelezte a céget, hogy valamennyi, 2015-ben gyártott poralapú termékét hívja vissza, mivel nem biztosított a termékek nyomon követhetősége, így nem zárható ki, hogy összetevőként lejárt szavatosságú alapanyagot használtak fel.
A lejárt alapanyagok között szerepeltek növényi zsírok, kakaópor, fagyasztott gyümölcsök, és volt közöttük olyan adalékanyag is, amely még 2004-ben lejárt a minőségmegőrzési ideje - írták.
A hivatal szerint a cég meghamisította az általa gyártott diótöltelék, dejós diótöltelék nevű termékeket, ugyanis a megnevezésben szereplő dió helyettesítésére szóját, kölest, búzacsírát és napraforgót használt. A 44 százalékos diótartalommal jelölt termékükhöz mindössze 24 százalék diót használtak fel, valamint máktöltelék terméküket is szójával és kölessel hígították. A felhasznált jelöletlen szója allergén összetevő, az érzékenyek számára egészségügyi problémákat, allergiás tüneteket okozhat.
A Pest Megyei Kormányhivatal szerint a hamisított termékek pékségekhez, cukrászatokhoz jutottak el a nagykereskedéseken keresztül. A cég a hatósági kötelezés ellenére nem megfelelően tájékoztatta kereskedelmi partnereit, és késlekedve bocsátotta a hatóság rendelkezésére a szükséges adatokat az ellenőrzéskor.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani