A tévé két vezetője és formális tulajdonosa, Yvonne Dederick és Simon Zsolt tavaly közel járt ahhoz, hogy kiszorítsa Simicska Lajos üzlettársát, Fonyó Károlyt a TV2 mögött létrejött céghálóból. S bár a cégcsoport átszabásáról a sajtó beszámolt, azaz Fonyó tudhatott az őt érintő akcióról, közel egy évig kivárt, csak akkor lépett közbe, amikor Andrew G. Vajna is feltűnt a színen.
A hétfőn iktatott dokumentumokból a következő derül ki: nem Vajna, hanem Fonyó Károly lépett először, amikor október 13-án jelezte vételi szándékát. Ám ezt nem hozta nyilvánosságra, hanem megvárta, hogy Vajna és a TV2 vezetői október 15-én bejelentsék az adásvételi szerződés aláírását. Fonyó ezt követően állt elő közleményével, amiben állította, hogy már két nappal korábban megszerezte a tévé vagyonkezelő cégét, a TV2 Media Group Holdings Kft-t. Valójában múlt kedden csak két kicsi, formálisan a tévéhez már nem kapcsolódó vállalkozást, a CCA Víziót és a D6D Kft.-t szerezte meg - további részletek a Népszabadság honlapján.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta