Nem aggódik amiatt a kormány, hogy a forint a héten 336-os kurzusra, újabb történelmi mélypontra is süllyedt az euróval szemben. A forint dollárral szembeni gyengülése és a szaúdi olajfinomító elleni támadás nyomán bekövetkező benzindrágulás viszont aggasztó - derült ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szavaiból a sajtótájékoztatón.
"Remélem, hogy nem kerül erre sor. Látjuk a világpiaci árak és a benzinárak közötti összefüggést, és azt, hogy a benzinár az olajáraktól függ. Az olajárat még sajnos nem tudjuk meghatározni" - fogalmazott a miniszter.
Azt is elmondta, hogy nincs árfolyamcéljuk, viszont szem előtt tartják, hogy legyen stabilitás.
"A kormánynak nincs árfolyamcélja, nem is lehet, mert a monetáris politika az a jegybankhoz tartozik. Ennek a függetlenségnek a garantálása a jegybank részére alapvető gazdaságpolitikai elvárás" - mondta a politikus a Portfolio.hu szerint, aki hangsúlyozta, hogy nem aggódik a gyenge forintárfolyam miatt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit