A pandémia miatt módosított üzleti terveknél ugyanakkor kedvezőbben alakul a nyár, augusztus elejéig a kompokon és személyhajókon utazók együttes száma már meghaladta az 1 milliót.
A forgalom júniusban alapvetően még a hétvégi napokra koncentrálódott, júliustól a belföldi turizmus élénkülésének és a hajózáshoz kedvező időjárásnak köszönhetően már hétköznapokon is regisztráltak kiemelt forgalmat - ismertette Kollár József.
Kapcsolódó
A kompok augusztus 16-ig összesen 814 ezer utast regisztráltak, amely a tavaly év azonos időszakához képest 13,4 százalékos elmaradás. A szállított gépjárművek száma 251 ezer, 12,3 százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál. Az idén a kompokon közel 70 ezer kerékpárt is szállítottak, ami mintegy 10 ezerrel, vagyis 16 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakának számait.
A menetrendi személyhajózás számai is visszaestek az idén, mivel 2020-ban a tervezettnél közel másfél hónappal később, csupán május legvégén tudta elindítani a társaság a 174. hajózási szezont a Balatonon. Augusztus 16-ig 282 ezer utas utazott a Bahart településeket összekötő menetrendi hajójáratain. Ez a tavalyi adatoknak körülbelül a 70 százaléka.
A nem menetrendi hajók forgalma is jelentős elmaradást mutat az előző évhez képest: augusztus 16-ig mintegy 86 ezer utas választotta a Bahart séta- és programhajóit, ami a tavalyi időarányos utasszámnak mindössze 62 százaléka.
A Bahart kikötőláncában a vitorláskikötői bérleti szerződéseket érdemben nem befolyásolta a Covid-19 miatt kialakult járványügyi helyzet - közölte a vezérigazgató.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt