A tárcavezető szerint azzal, hogy a már meglévő katonai repülőtér kapuját kinyitják a polgári teherszállítás előtt, nemcsak a légi, hanem a közúti, vasúti és a vízi teherszállítást is segítik, így a legalább 100 kilométeres körzetben megnő a települések tőkevonzó ereje és munkahely-teremtési képessége.
Hende Csaba szerint a minimális ráfordítással átalakítandó reptér jövő évi megnyitásával, és a térség műszaki gyártással foglalkozó gazdasági cégei és önkormányzatai által alakuló konzorcium segítségével 25 ezer új munkahely teremtődhet, és a térség mintegy egymilliárd eurós tőkebefektetéssel is számolhat, és ezt a fejlesztést a kormány is támogatni fogja.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket