Van olyan vendéglő, ahol két pénztárgéppel várják az szilveszteri bulit: az egyikkel az éjfélig érvényben lévő 27 százalékos áfával számolják el a fogyasztást, a másikkal az ezt követően előírt 18 százalékkal - írja a Világgazdaság. Ennél egyszerűbb módszer, hogy előrefizetéssel értékesítik az évzáró bulikat.
A Gundelnél például 65 ezer forintértért adják az óévbúcsúztató gálavacsorát, a belvárosi Rézkakasban 40-45 ezerért lehet mulatni. Még nagyobb bajban vannak a bárok, főleg azok, amelyek ételt is forgalmaznak, mivel az alkoholos italok áfája nem változik, csak a helyben készült alkoholmenteseké.
Egy vendéglátós a lapnak nyilatkozva felidézte azt a néhány évvel ezelőtti helyzetet, amikor éjfélkor két százalékponttal megugrott az áfakulcs. Emiatt este 11 körül megkérték a vendégeket, hogy fizessék ki az addigi fogyaszt, mert így tudták lezárt számlákkal kezdeni az új évet. Elképzelhető, hogyan reagálhatott erre néhány kevéssé józan, ám temperamentumos mulatozó.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket