Az európai parlamenti (EP-) választás legfontosabb fejleménye a magas részvételi arány, amely az Európai Unió (EU) intézményei közül a parlamentet erősíti - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje vasárnap Berlinben, az urnazárás után tett nyilatkozatában. Az MTI tudósítása szerint a politikus szerint az emberek részvétele a választáson azt jelzi, hogy az európai demokrácia él.
Annyit lehet már tudni, hogy magasabb (51 százalék) volt a részvételi arány, mint 2014-ben. Ez igaz Magyarországra is, ahol 43,3 százalék lett a részvételi arány, ez 3,2 millió embert jelent. Ausztriában az osztrák Néppárt a választások győztese, Bulgáriában a kormányfő Bojko Borisszov pártja a GERB zárt az élen, Cipruson a konzervatív DISY nyerte a voksok 38,5 százalékát - az Euronews összesítése szerint.
Kapcsolódó
Dániában a szociáldemokraták nyerik a választást a becslések szerint 22,90 százalékkal. Az Egyesült Királyságban a Brexit Párt nyerte az EP-választást, Franciaországban 24,2 százalékkal nyert Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja, Németországban a kormányzó CDU-CSU vesztett népszerűségéből, de megnyerte a választásokat 28 százalékkal.
Hollandiában a liberálisok végeztek az élen 6 hellyel, Horvátországban az exit pollok alapján a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Unió 4 képviselőt küldhet az EPP-be. Írországban 4-4 szélsőbaloldali és néppárti jelölt juthat be az EP-be, Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság Párt nyert az exit poll alapján, 42 százalékkal. Máltán a szociáldemokraták átvették a vezetést a néppárttól, Portugáliában és Spanyolországban is a szocialisták nyerhettek. Svédországban a kormányzó szociáldemokraták 25 százalékkal vezettek.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta