Ismét heves zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: Vas és Zala, valamint Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyék egyes járásaira másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt kedd délután.

A veszélyjelzés szerint az öt vármegye egyes járásaiban a következő órákban hevesebb zivatarra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

Megérkezett az első zivatarhullám 16 fokos lehűléssel

Jelenleg az ország nyugati felét egy összefüggő zivatartömb fedi, mely esőt, záporesőt, zivatart okoz. A kísérőjelenségeken túl a csapadék hűtő hatása is jelentkezik, valamint az északnyugat felől érkező hidegfront miatt markáns hőmérsékleti különbség alakult ki az ország északnyugati és délkeleti része között, a különbség több, mint 16 fok.

Mozgó zivatarhullámok miatt adtak ki veszélyjelzést

A meteorológiai szolgálat közölte, kedden több hullámban várhatók nyugat, délnyugatról kelet, északkelet felé mozgó zivatarok, heves zivatarok. A Dél-Alföldön még alkalmasak lehetnek a feltételek piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok kialakulására, másutt jelentősen csökkent ennek az esélye.

A heves zivatarokat viharos, kárt okozó – óránkénti 90-100 kilométeres, de zivatarrendszerben óránkénti 100-120 kilométeres – szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérik.

Estétől északnyugat felől lassan stabilizálódik a légkör, de a zivatartevékenység éjszakára sem szűnik meg.

Éjszaka a déli megyékben fordulhatnak elő újabb zivatarok.

Szerdán napközben elsősorban az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti tájain lehetnek zivatarok, de az északnyugati tájakat leszámítva másutt sem zárható ki néhány zivatar.

A zivatarokat heves kísérőjelenségek már nem jellemzik, átmenetileg viharos széllökés, kisebb méretű jég és intenzív csapadékhullás előfordulhat.