A KSH friss adatai szerint az idei első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel, 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent.
Bíztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire továbbra is a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. Szezonális hatások és a javuló munkapiaci kilátások miatt 2015 második felében 7 százalék alá mérséklődhet a munkanélküliségi ráta. Így idén 7,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 7,7 százalékról. A közfoglalkoztatás erősebb növekedése esetén a munkanélküliségi ráta alacsonyabb is lehet - kommentálta az adatokat Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.
Kapcsolódó
Az előző három hónapos időszakhoz képest bekövetkezett minimális emelkedés nem jelent meglepetést ebben az időszakban, télen ugyanis rendre magasabb a munkanélküliség, mivel kevesebb a betölthető álláshely. Igaz, a múlt évben éppenséggel más volt a forgatókönyv, mivel akkor a közmunkaprogram bővítése miatt viszonylag kedvező számok születtek - véli Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. elemzője.
Az aktivitási ráta 59,2 százalékos volt a 15-74 éves korosztályban. Ez éves szinten 1,2 százalékpontos javulást jelent, ugyanakkor az előző három havi időszakhoz képest nem jelent változást. A gazdaságilag aktívak száma 5 ezerrel csökkent a december-februári szinthez képest - mondta Németh. Ez a csökkenés több tényezővel magyarázható, amelyek nem látszanak egyértelműen a statisztikából. A csökkenésében szerepet játszhat például a nyugdíjazás, valamint azok is csökkentették az aktívak számát, akik feladták a munkakeresést. Összességében a gazdaságilag aktívak száma 4,465 millió volt. A közmunkaprogram nélkül jelenleg annyian dolgoznak, mint 2006 második felében, tehát az elmúlt évekhez képest valamivel javult a munkaerő-piaci helyzet. A növekedési kilátások kedvezőek, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a foglalkoztatottak száma emelkedjen, ezáltal a munkanélküliségi ráta pedig csökkenjen a következő időszakban. Így az is elképzelhető, hogy az idén 7 százalék alá süllyed a munkanélküliségi ráta - véi az elemző.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve