A kormány tegnapi döntésével 5,2 milliárd forintot kap a Belügyminisztérium a vízügyi igazgatóságok bérkiadásokra, illetve vízügyi fejlesztésekre. A vízügy az idén került át a BM-hez, ezzel folytatódott az ágazat kálváriája amely az önálló környezetvédelmi és vízügyi tárca megszüntetésével kezdődött. Az, hogy a vízügyi igazgatóság költségvetését maradékelven tervezte meg kormány tavaly ősszel az köztudott volt - a mostani kormányhatározat ennek részbeni beismerése, hisz nem csak fejlesztésekre, de bérekre is kell a most átcsoportosított összeg.
A Belügy költségvetési helyzete kezd kaotikussá válni, hisz egy hónapon belül a tárca elszenvedett egy zárolást és két plusz juttatást a mostanival együtt. A BM-et érintő zárolásokról itt olvashat, a rendőrségnek adott juttatásokról pedig itt. A kormány április 25 -én rendelt el a tárcánál 5,9 milliárd forintos zárolást, ám még ugyanezen a napon 7,8 milliárd forintot adott a tartalékból a rendőrségnek, így végül is a BM pluszban van az induló költségvetéshez képest.
A mostani 5,2 milliárd forintos költéssel az eredetileg 100 milliárd forintos 78,14 milliárd forintra csökkent vagyis van még bőven a kormánynak miből költeni az előre nem látható kiadásokra. A tartalékból legutóbb 200 millió forintot vettek ki a köztársasági elnökváltásra, ebből 150 millió forintot dologi kiadásokra, vagyis a távozó elnök új villájára, illetve egyéb beszerzésekre, ami az elnökváltás kapcsán felmerül.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta