A javaslat értelmében a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék olvad össze, az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől.
Kapcsolódó
A rendszer átalakítása azt is jeleni, hogy három köztehertípussal kevesebb lesz - emelte ki Izer Norbert. Hangoztatta, hogy a kormány egyik fontos célja az adóegyszerűsítés, és ennek keretében a kormányzati ciklus végéig, 2022-ig harmadával csökken az adók száma, 2010-hez képest nagyjából 20 közteher tűnhet el.
A hét elején benyújtott javaslatok szélesítik az adóhatóság lehetőségét is a feketegazdaság szereplői, az adóelkerülők elleni közdelemben. A parlament kiterjesztheti az online számlázás elnevezésű hatósági ellenőrző rendszer kereteit. Ennek alapján az adóhatóság július elsejétől megkap minden, a vállalkozások egymás közötti ügyleteiről kiállított számlát, 2021 január elsejétől pedig a magánszemélyeknek kiállított számlák adatait is be kell küldeni a hivatalnak.
Az adóelkerülés lehetősége ezzel a kisebb üzleteknél is minimálisra csökkenhet, amiből az államkassza komoly bevételre tehet szert. Szakmai becslések szerint az online számlázás egy év alatt 200-250 milliárd forint pluszbevételt hozott, a rendszer kiterjesztésétől újabb tízmilliárdok remélhetők - magyarázta Izer Norbert.
A fentieken túl a társasági adóról szóló szabályozást is megváltoztatják.
Legolvasottabb

Kormányinfó: az Orbán által bejelentett nyugdíjkiegészítésen felül további emelést is kapnak a nyugdíjasok

Lehet, hogy a HÉV-et is pótlóbuszokra cserélik

Most az olaj ára adhat egy gigasallert

„Utalj Zsófinak húszezret!”: hódít a hangalapú utalás

Magyar Orvosi Kamara: szabálytalanul rendelik ki az orvosokat
