Egy éve számolt be arról a sajtó, hogy eladósorba került a Torgyán-villa: akkor 950 millió forintért árulták a hatszobás, 324 négyzetméteres ingatlant, amely egy 1200 négyzetméteres telken áll a főváros XII. kerületében, a Mártonhegyen.
A politikus még 2000-ben vásárolta az ingatlant, állítása szerint 50 millió forintért. Az épület később jelentős felújításon esett át, melyek után az értékét 100-120 millió forintra becsülték.
A Pénzcentrum most ismét felfedezte a hirdetést, és több változást is észrevett a korábbihoz képest.
Az egyik az ár:
míg korábban 950 millió forintért szerettek volna túladni rajta, most 699 millió forintért hirdették meg az ingatlant.
Érdekes, hogy a paraméterek is változtak a tavalyi hirdetéshez képest. 2023 augusztusában még 324 négyzetméteresként hirdették a villát, ez 410 négyzetméterre növekedett. De nőtt a telek mérete is, amelyet a tavalyi 1213 után most 1264 négyzetméteresként írtak le.
Az ingatlanhirdetés szövegében semmilyen utalás nem szerepel arra, hogy átalakítás történt volna a házon. Felsorolják viszont a további tudnivalókat: hat szobát, valamint az alsó szinten egy külön részt, amit akár irodának is lehet használni. Mindezek mellett négy autó számára fűtött garázst, márványpadlót, finn szaunát és dézsát találhatunk a villában, amihez egy borospince is tartozik.
Az ingatlan négyzetméterenkénti ára így 1,7 millióra jön ki.
Nem titok, hogy a Hegyvidéken vannak Budapest legdrágább területei, a 12. kerületi átlagos négyzetméterár januárban 1,3 millió forint volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért