Miután az uniópártok és a szociáldemokraták korábban megállapodtak a közös kormányzásban, így úgy tűnt, hogy csak merő formalitás lesz Friedrich Merz kancellárrá választás a német parlamentben. Ám váratlanul nem kapott a jelölt abszolút többséget első nekifutásra, mivel a leendő kormánykoalíció 18 képviselője másképp szavazott, így az abszolút többséget jelentő 316 szavazat 6-tal elmaradt.
A sikertelen kancellárválasztás után a Zöldek és a die Linke képviselői arról beszéltek a Reichstagban jelenlévő újságíróknak, hogy a kormánypárti képviselők valószínűleg nem voltak tisztában azzal, hogy ez milyen alkotmányos helyzetet teremtett: a német alaptörvény értelmében ugyanis a sikertelen kancellárválasztás után 72 órának kell eltelnie, míg újra próbálkoznak, ha csak a Bundestag kétharmada ezt le nem rövidíti.
Kapcsolódó
Az Index azt írja, hogy az SPD, az uniópártok a Zöldek és a die Linke is indítványozták, hogy rövidítsék le ezt a várakozási időt, ezt követően pedig megszülethetett a döntés.
Ezúttal pedig a 630 tagú Bundestag 618 érvényesen leadott szavazata alapján Merz 325 igen, 289 nem és 1 tartózkodás mellett az egyesült Németország 10. kancellárja lehet.
Friedrich Merz ezzel felért a karrierje csúcsára a lap szerint, aki 23 évet várt erre a pillanatra. A kétezres évek végén még Angela Merkel állította őt félre a pártból, aki ezután az üzleti életben helyezkedett el, miközben politikai visszatérését tervezte. Két sikertelen kísérlet után 2022-ben sikerült a párt elnökének lennie.
Merz blamája nem tett jót a német tőzsdének sem
A DAX mellett esnek a védelmi részvények is, miután a német parlamentben nem tudták megválasztani az új kancellárt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön