A hevített dohánytermékek (HTP) cigarettázásról való leszokásra vonatkozó hatását vizsgálták dél-koreai kutatók – számolt be az Index. Mint írják, a dohányzás visszaszorítása világszerte fontos közegészségügyi kihívás, és egyre több alternatív módszer jelenik meg a hagyományos cigarettáról való leszokás támogatására.
A Szöuli Egyetem kutatói által végzett átfogó felmérés mintegy 4514 felnőtt adatait elemezte, és arra a következtetésre jutott, hogy a HTP-k elsősorban a Hagyományos cigarettát használókat vonzzák, nem pedig új felhasználókat.
A Koreai Üzleti és Kereskedelmi Közgazdasági Intézet által közzétett tanulmány szerint
a hevített dohánytermékek használóinak 99,4 százaléka korábban hagyományos cigarettát szívott vagy mindkét terméket használta, és csupán 0,6 százalékuk számított új dohányosnak.
A kutatás egyúttal rávilágított a dohányipar gyors átalakulására Dél-Koreában. A hevített dohánytermékek eladásai robbanásszerű növekedést mutatnak azok 2017-es bevezetése óta. Míg a HTP-k az első évben csupán a teljes dohánytermékpiac 2,2 százalékát tették ki, addig 2021 közepére ez az arány elérte a 12 százalékot.
A kutatás egyéb érdekes demográfiai trendeket is feltárt. A HTP-ket előszeretettel használják nők, magasan iskolázott személyek, szülők, irodai dolgozók és olyanok, akiknek fontos az egészségük. A tanulmány szerint a 20–39 éves nők könnyebben választják ezt az alternatívát jövedelmüktől függetlenül, míg a 40 feletti férfiak nagyobb valószínűséggel váltanak, ha magasabb jövedelemmel rendelkeznek.
A füsttel van a baj
A hagyományos dohányzás során a dohány égése számos káros anyagot szabadít fel, amely hozzájárul a dohányzással összefüggésbe hozható megbetegedésekhez. A kutatás hangsúlyozza, hogy a hevített dohánytermékek a dohányt nem égetik el, hanem csak felmelegítik, ezzel csökkentve a káros anyagok kibocsátását. Egy cigaretta hetvenezer kémiai vegyületet tartalmaz, ezek közül mintegy hetven rákkeltő, emellett számos vegyület okoz légúti, illetve szív- és érrendszeri megbetegedést. Egy ártalomcsökkentett terméket használónak jóval kevesebb kémiai elemmel kell szembenéznie.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget