Idén áprilisban 14 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti kereslet tavaly áprilishoz képest az ingatlan.com adatai szerint. Ugyanakkor az első négy hónapban mért 1,27 millió telefonos érdeklődés még így is 1 százalékos volt a bővülést jelent éves összevetésben. Az áprilisi keresletcsökkenésre számíthattunk, hiszen a befektetési céllal vásárlók többsége már megtalálta a keresett ingatlanát.
A befektetők aktivitásának csökkenése jól látható az általuk közkedvelt új lakások szegmensében, hiszen itt a kereslet januárhoz képest több mint harmadával csökkent, ami részben szezonális okokra vezethető vissza. Ugyanakkor tavaly áprilisban 2024 januárjához képest csupán 10 százalékkal esett vissza a fővárosi új lakások iránti érdeklődések száma
– érzékeltette a befektetői kereslet lassulását Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Kapcsolódó
A szakember hozzátette, hogy a befektetők jelenléte leginkább a budapesti lakáspiacon volt érezhető, ahol a fordulat jelei mutatkoznak. 2025 első négy hónapjában mért kereslet szintje ugyanis már elmarad az előző év azonos időszakához képest. Idén erre még nem volt példa.
Az eladási kedvre továbbra sem lehet panasz
A kínálati oldalon a szezonális hatások miatt csökkent a feladott hirdetések száma, de összességében nem lehet panasz az eladási kedvre. Áprilisban 4 százalékkal kevesebb eladásra szánt lakást és házat hirdettek meg a tulajdonosok és az ingatlanközvetítők. 2025 négy hónapjában viszont 3 százalékos volt a bővülés éves szinten.
Összességében tehát elmondható az áprilisi kereslet-kínálatról, hogy természetes korrekció követte az év első hónapjaiban látott őrületet, amikor erőteljes kereslet jellemezte a nagyvárosok és Budapest lakáspiacát. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabbá válhat a vevők és az eladók viszonya, és a befektetők helyett egyre inkább a saját célra vásárlók kaphatják a főszerepet
– fogalmazott a szakember.
Mindez pedig lassíthatja a lakásdrágulás ütemét, ami miatt a lakáseladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot