A ház világszerte összesen 125 nagyvállalat várakozásait vizsgálta, a felmérése bevont cégek együttesen hatmillió alkalmazottat foglalkoztatnak, az összesített évek forgalmuk pedig hozzávetőlegesen kétezer milliárd dollár.
Az MTI azt írja, a ház saját fejlesztésű globális üzleti hangulatmérő mutatója, a Global Business Sentiment Index alapján a világgazdaság vállalati szektora, a várakozások középértékét tekintve azzal számol, hogy az év végére a globális szintű hazai össztermék növekedési üteme alig 1,2 százalékra lassul éves összevetésben.
Kapcsolódó
Az Oxford Economics hangsúlyozza, ez éppen a fele az idei első, januári felmérésben kimutatott várakozásoknak.
A vizsgált üzleti vállalkozások fele úgy nyilatkozott, hogy a következő két év globális növekedési kilátásainak megítélésében jelentősen borúlátóbbá vált.
A ház kiemelte: a felmérések történetében sosem volt ilyen magas azoknak a cégeknek az aránya, amelyek globális növekedési várakozásai két vizsgálat között nagymértékben romlottak.
A mostani felmérésbe bevont vállalatok 2025 egészére szóló globális növekedési prognózisainak középértéke jelenleg 1,6 százalék, vagyis jelentősen elmarad az Oxford Economics saját alapeseti előrejelzése által az idei évre valószínűsített 2,3 százaléktól.
Az elemzés alapján a globális vállalati szektor idei egész évi világgazdasági növekedési várakozása március óta 0,4 százalékponttal, január óta 0,7 százalékponttal romlott.
Az amerikai gazdaság várható teljesítményének megítélése is jelentősen romlott: a felmérésében részes üzleti vállalkozások átlagosan 48 százalékos esélyt látnak arra, hogy az amerikai gazdaság a következő 12 hónapban recesszióba kerül.
A felmérésbe bevont cégek 75 százaléka a globális kereskedelmi háborút tartja a következő két év világgazdasági kilátásait terhelő legnagyobb kockázatnak. Az év elején még csak 35 százalék volt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek ezt nevezték a legnagyobb hosszú távú kockázatnak.
Amit látunk, csak alapozás: valódi háborúra készül Trump?
A vámháború igazi célja nem más, mint felkészülés egy valódi háborúra az Egyesült Államok legnagyobb ellenfelével - véli Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke szerint ehhez haza kell vinni az ipari kapacitásokat és biztosítani az ország gazdasági önellátását. Trump éppen ezt teszi.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják