A pénteken közzétett kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek kell a 60 milliárd forintos tőkeemelést végrehajtania. A tőkeemelés célja az MFB Zrt. számára a külső forrásbevonáshoz, valamint az aktivitás-bővítéséhez szükséges, a stratégiai csoportba tartozó társaságok esetén pedig az aktivitás bővítésével összefüggő megnövelt és stabilitást garantáló tőkehelyzet biztosítása - olvasható a határozatban.
A döntés szerint a 60 milliárd forintot egy összegben kell utalni az MFB Zrt. számlájára: a tőkejuttatásból 6 milliárd forint a jegyzett tőkét növeli, 54 milliárd forint pedig a tőketartalékba kerül.
A határozat kitér arra is, hogy a nemzetgazdasági miniszternek ez ügyben kezdeményeznie kell az idei költségvetés módosítását.
Ugyanebben a határozatban a kormány arról is rendelkezett, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter hozza meg a szükséges tulajdonosi intézkedést azért, hogy a gyorsforgalmi úthálózat hatékony fejlesztése és működtetése, valamint az egységes úthálózat fejlesztés rendszerének létrehozás érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beolvadjon az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be, és ezt követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beolvadjon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. egyesülésével létrejött társaságba.
A kabinet jóváhagyta, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szabad pénzeszközeiből összesen legfeljebb 30 milliárd forintot a folyamatban lévő és előkészítés alatt álló infrastruktúra fejlesztési célokra használjon fel, és felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert a szükséges tulajdonosi intézkedések meghozatalára.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket