Idén a vártnál gyengébb lett a búzatermés, és az előrejelzések szerint a nyári szárazság miatt kukoricából is kevesebb kerülhet a magtárakba. A szűkösebb termés a termények drágulását indokolja, ami az állattenyésztéshez, köztük a baromfitartáshoz szükséges takarmányárakat is emelheti - vezeti le a drágulás okát hétfői számában a Magyar Idők.
A növekvő költségeket, így például az egyre dráguló takarmány árát a gazdáknak be kell építeniük az átadási áraikba, ha azt szeretnék, hogy a tevékenységük továbbra is nyereséges legyen - mondta a lapnak Pákozd Gergely, a Tojásszövetség elnöke.
"Ha azt mondjuk, hogy tíz százalékkal emelni kell a termelői árakat, az a valóságban tojásonként két forint drágulást jelent, szemben a négy forinttal, amit a fogyasztói árak tízszázalékos emelése jelenten"- fogalmazott az elnök.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt