Darabos Tamás elmondta: a NAK összesen mintegy 4 milliárd forint 3-4 év alatt be nem fizetett tagdíjat kíván behajtani. Nagy adósnak az számít, aki minimum 50 ezer, maximum 4 millió forint tagdíjat nem fizetett be a NAK-nak.
A tagdíjak elmaradása miatt mintegy egyévnyi tagdíj-bevételi hiánya keletkezett a kamarának, a pénzhez most az adóhatóság segítségével kíván hozzájutni a NAK - tette hozzá a főigazgató.
Darabos Tamás, az MTI kérdésére elmondta: az idén mintegy 4,2 milliárd forint tagdíjbevétellel kalkulálnak, mintegy 410 ezer tagtól. A számítások szerint ebből várhatóan mintegy 3,9 milliárd forint folyik be.
A legkisebb tagdíj összege 2 ezer forint, ennyit több mint 200 ezer tag fizet, a legnagyobb összeg évi 1 millió forint. A tagdíj az árbevétellel arányos. A tagok 80 százaléka évente eleget tesz kötelezettségének, mintegy 20 százalék azonban nem.
A tagdíjfizetés kikényszerítésével a közös teherviselést szeretné erősíteni, elérni a NAK.
Darabos Tamás arról is beszélt, hogy a kamarai szolgáltatások további javítása, fejlesztése érdekében egy új - személyes kapcsolaton alapuló - országos szolgáltatási hálózatot kívánnak létrehozni. Az első ilyen szolgáltató pont még ez év decemberében megkezdi működését Hajdúböszörményben - mondta a főigazgató.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta