Az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP képviselői 16 ezer 200 ajánlást adtak le - számolt be az MTI.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szerint az aláírásgyűjtés folytatódik a törvényes határidőig, és minden ajánlóívvel elszámolnak majd. A politikus megköszönte a többi ellenzéki pártnak a közös munkát és azt, hogy lehetővé tették "a mostani pillanatot".
Gy. Németh Erzsébet DK-s fővárosi képviselő elmondta: Karácsony Gergely mellett mind a huszonhárom közös polgármesterjelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat.
Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa azt mondta, támogatja Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti városvezetés átláthatóan, a lakosság érdekében működjön.
Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, mindenki számára egyértelmű a választás: ha valaki változást szeretne, akkor a közös jelöltjeikre kell szavaznia.
Heltai László, az LMP budapesti elnöke azt mondta, a választás tétje, hogy Budapestet olyan emberek irányítják-e a jövőben, akik a globális felmelegedést csak "ellenzéki trükknek" tartják, vagy olyanok, akik komolyan veszik azt. A tét, hogy a város élhető lesz-e a jövőben vagy nem - fűzte hozzá a politikus.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson