Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök február 1-jei tárgyalásának egyik fontos témája volt a vasúti teherszállítási együttműködés fejlesztése - írta Szijjártó Péter a Facebookon.
"Nekünk ugyanis az az érdekünk, hogy a Kínából Nyugat-Európába irányuló vasúti konténerforgalom minél nagyobb része haladjon keresztül Magyarországon" - véli a miniszter.
Kapcsolódó
Az ország keleti részében, Fényeslitkén a logisztikai központ napokban befejeződő építése azt eredményezi, hogy az Európai Unió egész keleti határán Magyarországon lehet majd a leggyorsabban átrakodni a konténervonatokat.
Ebben kiváló partner lehet az orosz államvasutak (RZSD), amely a második legtöbb árut szállítja a világon, és amely évente egy milliónál is több konténert forgalmaz. Korábban a gazdasági vegyes bizottság ülésén megállapodtak egy magyar-orosz vasúti vegyesvállalat létrehozásáról, amelyhez tervben van egy osztrák vállalati csatlakozás is.
Most viszont Oleg Valentyinovics Belozjorov RZSD-vezérigazgatóval fontos részleteket tisztáztak, így még a tavasz folyamán létrejön az a vasúti vegyesvállalat, amellyel céljuk, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül - írta Szijjártó Péter.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket