A tájékoztatás szerint a jelzések alapján a lakossági ingatlanok mellett jelentős károk keletkeztek egyes középületekben is, fakidőlések, jégverés miatt sok helyen gépjárművek is sérültek.
A Mabisz szerint több biztosító jelezte, hogy hétfőn átcsoportosította kárfelmérő szakembereit az érintett területekre. Becslésük szerint a kár darabszáma még jelentősen emelkedhet, sokan még a kármentést végzik, és csak azt követően fordulnak a biztosítóhoz.
A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at. A települések közül Orosháza, Püspökladány, illetve a főváros volt leginkább érintett. (Júliusban is pusztított a vihar Magyarországon.)
A leggyakoribb kár okaként a biztosítási szakemberek a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg - tájékoztatott a Mabisz.
A hazai biztosító társaságok 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és a Magyar Biztosítók Szövetsége közös ajánlást dolgozott ki a túlfeszültség okozta károk megelőzésére. Az ajánlás elérhető a MEE és a MABISZ honlapján.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve