A megsemmisített rendelkezések a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon, azaz pénteken vesztik hatályukat.
Az Ab keddi határozata szerint a törvény diszkriminatívan határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, a kárrendezésbe bevont befektetési szolgáltatók esetében pedig aránytalan a tulajdonkorlátozás, és a felkészülési idő sem elegendő. A törvény jelen formájában nem alkalmazható.
A Quaestor-ügy márciusi kipattanása után egy hónappal elfogadott, a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt magánszemélyek és pénzintézetek támadták meg az Ab-n.
A március elején kipattant ügynek 32 ezer károsultja van. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit