A napokban derült ki, hogy hogy szeptember 14-én a Duna Aszfalttal aláírták a Paks-Kalocsa Duna-híd építésére vonatkozó, 92 milliárd forintos szerződést.
A híd építését eredetileg 16 milliárd forintra, a Paks-Kalocsa főútét, a kapcsolódó körforgalmakét pedig 14,8 milliárdra becsülték, ám ez az összesen 31 milliárd forint öt év alatt 77 milliárdra nőtt, a projektet pedig egy 14,9 milliárd forintos kapcsolódó mellékút építése egészíti ki - olvasható a portálon.
Hogy ez az összeg mekkora azt jól szemlélteti, hogy a nem messze lévő dunaújvárosi 2×2 sávos (azaz dupla akkora) autóút-hidat 2007-ben 54 milliárd forintért építették meg. Ez mai áron a KSH beruházásiár-indexe alapján 89 milliárd forint lenne.
A G7 a NIF-től közérdekű adatként elkérte a 2015-ös tervet, amelyben napi 2 200 egységjármű forgalommal számolnak. Ez annyira kevés, hogy még egy sima útépítést sem feltétlenül indokolna. A mellékutaknak van hasonló forgalma.
A híd megépítésének szükségességét rendre a paksi erőművel indokolják. Mással persze nem is tudják, mert az új útvonal nem kapcsolódik egyetlen új kelet-nyugati korridorhoz sem.
A portál szerint ennek a pénznek a töredékéből korszerű kompokat lehetett volna vásárolni és azzal megoldani a paksi dolgozók bejárását. Így - ha 30 éves megtérüléssel és napi 2 200 autóval számolnak, akkor minden egyes átkelés a hídon 3000 forintjába kerül az adófizetőknek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)