Az OBT mai ülésének legfontosabb témája annak a jelentésnek a tárgyalása volt, ami épp Handó Tündének a bírói és bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítására vonatkozó gyakorlatáról szólt. Az OBT-hez a Győri Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletei intéztek kérdéseket Handó egyes lépéseivel kapcsolatban - olvasható a portálon.
A testület minden kérdésben arra jutott, hogy Handó gyakorlata törvénysértő volt.
- indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot,
- nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt,
- 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről.
Az OBT a Fővárosi Törvényszék által feltett kérdések esetében is törvénysértést állapított meg.
Handó Tünde
- nem indokolta meg a személyzeti döntéseit,
- nem volt jele, hogy tájékoztatta volna pályázókat és a véleményező testületeket az álláspályázatokkal kapcsolatos döntéseiről,
- a vezetői pályázatok elbírálása nem átlátható,
- a bírói álláspályázatoknál nem állapítható meg, hogy valósak voltak-e az eredménytelenné nyilvánítás indokai.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta