A fogyasztók a Főgáz ügyfélszolgálatain és a Magyar Posta egységeiben megnyitott ügyfélszolgálati pontokon tájékozódhatnak a lehetőségről. A szolgáltató váltásának helyszíneit - a kijelölt postahivatalokat - pedig a Főgáz és az ENKSZ honlapján teszik majd közzé, várhatóan még a héten - ismertette.
Németh Lászlóné beszámolt arról is, hogy következő lépésként a nemzeti közműszolgáltató az év végén, a jövő év elején jelenhet meg az áramszolgáltatásban. Harmadik lépcsőként pedig a távhőszolgáltatásban jelent majd alternatívát a cég, ennek pontos időpontját azonban egyelőre nem tudta megmondani az államtitkár.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal eközben megadta a tavaly államosított Főgáz Zrt.-nek az ország teljes területére szóló földgáz egyetemes szolgáltatói engedélyt. Ezzel az állami tulajdonú cég szolgáltatása az országban mindenki számára elérhetővé válik.
A kormány 2015. január 22-én rendelkezett a nemzeti közműszolgáltatási rendszer megszervezése érdekében szükséges intézkedésekről - ennek egyik lépése a Főgáz Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatási tevékenységének országos szintűre történő kiterjesztése.
A hivatal közleménye szerint a tavaly állami tulajdonba került egyetemes szolgáltatónak korábban Budapestre, valamint Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre terjedt ki a szolgáltatási területe. A Főgáz Zrt. 2015. február 27-én adta be az egyetemes szolgáltatói engedélyének módosítására vonatkozó kérelmét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz, melyben a szolgáltatási területének megnövelését kérte. A MEKH a Főgáz által benyújtott dokumentumokat megvizsgálta és jóváhagyta a cég engedélyének mind a 19 megyére, valamint Budapestre vonatkozó kiterjesztését.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért