A letenyei közúti és autópálya-átkelőkön 2017-ben több mint 3 millió 919 ezer utas lépett át, több mint 20 százalékkal többen voltak a 2016-ban regisztrált 3 millió 258 ezernél.
A legfőképpen az Adriai-tengerre utazó vagy onnan érkező utasoknak mindkét évben mintegy 71 százaléka külföldi volt, tavaly 2 millió 796 ezren voltak nem magyar állampolgárok. A külföldiek közül sorrendben legtöbben szlovák, lengyel, horvát, cseh és ukrán állampolgárok voltak, őket a dél-koreai, a román, a szlovén és a német állampolgárok követték.
Jelentős változás, több mint 57 százalékos növekedés volt az autóbusz-forgalomban, ugyanis a 2016-ban regisztrált 13,2 ezer busszal szemben a múlt évben 20,7 ezer érkezett vagy távozott Letenyénél, túlnyomó többségben a nyári hónapokban.
Az utazók jelentős száma a nyári szezonban jelentkezett útlevélkezelésre, az egész éves forgalom több mint 70 százaléka a három nyári hónapra esett az autópálya-átkelőn, több mint 50 százaléka pedig a közúti átkelőn.
A zalai rendőröknek továbbra is a szombati napok adták a legtöbb munkát - bár növekszik a hétközi forgalom is -, előfordult, hogy egyetlen szombaton 100 ezer felett volt az átlépők száma. Mindezek miatt a nyári hónapokban többször alakult ki rövidebb időszakokra egy órát meghaladó várakozási idő, a rendőrség ezt további sávok megnyitásával vagy a forgalom átterelésével tudta kezelni.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket