Nagyjából 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy nemsokára megállapodhatnak a munkavállalók és a munkáltatók a jövő évi béremelésről.
Az államtitkár hangsúlyozta Nagy Márton miniszteri elvárásait: „meg kell védenünk a teljes foglalkoztatottságot”. Czomba emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt 11 százalék felett volt a munkanélküliség, és tíz éven belül a kormány ígéretének megfelelően egymillió új munkahely létesült.
Sajnos a jelenlegi helyzetben (...) a munkavállalókat a magas infláció, a munkáltatókat pedig a magas energiaárak sújtják
– mondta Czomba Sándor, hozzátéve: a kormány abban érdekelt, hogy tartós megállapodás szülessen a munkavállalók és a munkáltatók között, szerinte ez pedig akkor valósulhat meg, ha az egyezség a két fél között történik.
A járulékcsökkentés most nem járható út
A miniszterelnök is egyértelművé tette: járulékcsökkentéssel most nem tudnak hozzájárulni a bérek növekedéséhez. Az elmúlt hat évben viszont összességében 15,5 százalékkal csökkentek a járulékok, ami a korábbi bérnövekedések kulcsa volt. Az államtitkár szerint a szakszervezetek által követelt 20 százalékos béremelés irreális.
Mostani várakozásaink szerint 15–17 százalékos béremelés várható. A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget
- mondta a lapnak Czomba Sándor.
Az alku jelenlegi állása szerint 230-235 ezer forint körül lehet a bruttó minimálbér összege. Nyugat-európai országokban – Nagy Márton megfogalmazásában – "öntik a pénzt a társadalmakra". Ezek az államok nagyobb gazdaságuk révén ezt megtehetik, azonban komoly kockázattal is járhat ez a folyamat, mert ezekben az országokban kialakulhat egy ár-bér spirál.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta