Vági Márton, az MLSZ főtitkára az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta: a 30 százalékot előre meghatározták, de a tiszta nyereséget nehéz kiszámolni. "A költségek biztosak, de minden nap emelkednek, mert újabb és újabb kiadásaink keletkeznek. A bevétel abból adódik, hogy ha nyer a csapat, akkor kapunk pénzt, ez viszonylag tiszta játék."
Minden mérkőzésnek más díjazása van. "A továbbjutás egy külön premizált dolog, és a végén még azt is megnézik, hogy melyik mérkőzésnek mennyi volt a nézettsége. Tehát nagyságrendileg lehet tudni, hogy körülbelül mi van, de augusztusban lesz végleges, hogy melyik csapat mennyit kap. Attól függően, hogy ki ellen játszunk és hogy meddig jutunk."
Vági Márton abban bízik, hogy a magyar válogatott június végéig marad Franciaországban - ez azt jelentené, hogy továbbjut a csoportjából, hiszen a nyolcaddöntőket június 25. és 27. között rendezik. "Elégedett akkor leszek, ha a nézők azt mondják, hogy jól szerepelt a magyar csapat. Hogy ez eredményben mit jelent, azt nem tudom, de reménykedem, hogy a tizenhat közé bejutunk".
Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott kedden Bordeaux-ban Ausztria csapatával találkozik, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália nemzeti együttese lesz az ellenfele.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani