A vádlott 2015-ben nehéz anyagi körülmények között élt, munkahellyel, illetve rendszeres megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy az egyik mobilszolgáltató sérelmére elkövetett csalássorozat révén fog pénzhez jutni - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A módszer lényege minden esetben az volt, hogy a vádlott az ország különböző pontjain - így többek között Siófokon - felkereste a mobilszolgáltató értékesítési partnereit, ahol hamis okiratokat - így meghatalmazást és aláírási címpéldányt - felhasználva magát különböző cégek képviselőjének adta ki, majd a cégek nevében részletfizetési kedvezménnyel egyszerre több, nagy értékű mobiltelefont vásárolt úgy, hogy a készülékek kezdő részleteit az ügylet hitelességének igazolása érdekében nyomban befizette. Az álképviselő vádlottnak a cégekkel semmilyen kapcsolata nem volt, és a társaságok csak akkor szereztek tudomást a nevükben kötött szerződésekről, amikor a sértett mobilszolgáltató a további részletek megfizetése érdekében jelentkezett náluk.
Kapcsolódó
A vádlott a csalássorozatot 2015 júliusa és 2016 márciusa között követte el, melynek során a mobilszolgáltató 21 értékesítési partnerét ejtette tévedésbe úgy, hogy alkalmanként 347 ezer forint és 1.320.000 forint közötti értékű mobiltelefonokat szerzett meg, melyek értékesítése révén rendszeres bevételhez jutott. A vádlott ezen időszak alatt közel 15 millió forint kárt okozott a sértett társaságnak.
A vádlott végül 2016 márciusában egy budapesti szerződéskötés során bukott le, mivel az értékesítőnek gyanússá vált a viselkedése és rendőrt hívott. A vádlott azonban a nyomozás során külföldre szökött, de az ellene kibocsátott európai elfogatóparancs 2018 májusában eredményre vezetett, Németországban elfogták és magyar hatóságoknak átadták. (Országos csalássorozat miatt emeltek vádat.)
Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett arra is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a sértettnek okozott kár megtérítésére.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban