A közzétett friss adatok szerint a felhasznált energia 27,56 százaléka importból származott, a fennmaradó 72,44 százalék a hazai erőművek termeléséből. A felhasználás 63,49 százaléka hagyományos erőművek által előállított áram volt, ideértve a nukleáris, szén- és lignit-, valamint gáz- és olajtüzelésű erőműveket. A megújuló energiát alkalmazó erőművek termelése 8,9 százalékot tett ki a fogyasztásban.
A hazai erőművek termelése is nőtt tavaly, a 2018. évi 31 terawattóra után tavaly 33 terawattóra áramot állítottak elő, egyidejűleg az import 12,58 terawattórára csökkent tavaly az előző évi 14,34 terawattóráról.
Az itthon előállított villamos energia 49 százalékát, 16,2 terawattórát a paksi atomerőmű termelte, a szén- és lignitalapú erőművek 11,6 százalékot, a gáztüzelésesek 26,6 százalékot tettek ki, az olajjal fűtők 0,1 százalékot.
A megújuló energiaforrásokból nyert áram 12,3 százalékot, 4 terawattórát tett ki a termelésben, amelyből a legnagyobb arányt a biomassza, biogáz képviselte 5,5 százalékkal. A fotovoltaikus energia 2,2 százalékot, a szélenergia 2,1 százalékot, a hulladék alapú energiatermelés 1,2 százalékot adott a hazai áramelőállításhoz.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
