A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2019-es uniós rendeleten alapul. A légiközlekedésről szóló törvényt korábban az Országgyűlés úgy módosította, hogy abba bele vette a drónokat is. Ez február 10-én lép hatályba és ehhez igazodik a pilóta képzési rendelet hatálya is.
Drón minden olyan pilóta nélküli légijármű (legyen az forgó- vagy merev szárnyú), amely nem minősül játéknak, vagyis 120 grammnál nehezebb és pilótától több mint 100 méterre képes eltávolodni és kamerát is visz magával. Ezek pilótáit távoli pilótáknak nevezi a jogszabály és nekik online képzésen kell részt venniük, majd vizsgát kell tenniük.
Kapcsolódó
A képzést csak a légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba vett szervezet végezheti. A légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba nem vett képzőszervezet által végzett képzés, valamint a képzés elvégzéséről kiadott igazolás joghatással nem bír.
A képző szervezet a tanfolyamot a légiközlekedési hatóság által meghatározott tantervi és vizsgakövetelmény, valamint ügyviteli és bizonylatolási rend alapján tartja meg. A képző szervezet a honlapján közzéteszi
- a képzésre történő jelentkezés feltételeit,
- a képzés szintjét, tartalmát, a tanterveket, a tantárgyakat, tantervi óraszámokat és
- a képzés díját.
A távoli pilóta a vizsgán való részvételért díjat köteles fizetni, amelynek mértéke megegyezik a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló miniszteri rendeletben, a számítógépes elméleti vizsga díjával. Ez jelenleg 4 600 forint.
A légiközlekedési hatóság évente egy alkalommal pályázatot hirdet az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszer és az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok tanúsításának, minősítésének megszerzésére. A pályázónak díjat kell fizetnie, melynek mértéke tananyagonként és rendszerenként 500 ezer forint. A sikeres akkreditáció eredményeként a légiközlekedési hatóság a rendszert vagy tananyagot a képzési tevékenység során felhasználhatónak minősíti, és akkreditációs számmal látja el. Az akkreditáció időbeli hatálya legfeljebb 38 hónap, a kihirdetést követően.
Amíg a tanfolyamokat nem az akkreditációs pályázaton megfelelt szervezetek végzik, addig az online tanfolyamokat a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. végezheti, akkreditáció nélkül is.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra