A mentők mintegy 3000 esetet láttak el szilveszterkor, a segélyhívások harmada a fővárosból érkezett. Budapesten az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatja.
A mentőket országszerte 17 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, ahol általában kéz, arc, és szemsérülteket kellett ellátni.
A közlekedési balesetek, verekedések mellett 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, köztük 52 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is.
Az óév utolsó "mentős babáját" 23 órakor Borsod megyében, míg az újév első helyszíni újszülöttjét fél 3-kor Szolnok megyében segítették világra a mentők.
(Képünkön szilveszterezők petárdáznak a belvárosi Vörösmarty téren, forrás: MTI.)
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket