A kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium ma nyújtotta be az Országgyűlésnek - közölte a tárca.
A különadó mértéke, amelyet az éves nettó árbevétel alapján kell kiszámítani, félmilliárd és harmincmilliárd forint között 0,1 százalék, harminc- és százmilliárd forint között 0,4 százalék, és százmilliárd forint felett 2,5 százalék.
Kapcsolódó
A cégek a különadót az adóév utolsó napját követő ötödik hónap utolsó napjáig állapítják meg, és vallják be. Az adóelőleget az első adóévben bevallaniuk nem kell, hiszen azt már megtették a veszélyhelyzetben elrendelt különadó-bevallás benyújtásával egy időben, így nincs szükség újabb ezzel kapcsolatos adminisztrációra. Az előleget két egyenlő részletben kell majd megfizetni.
A kormány a veszélyhelyzetben döntött arról, hogy a Járvány Elleni Védekezési Alap bevételeihez a félmilliárdnál nagyobb bevételű kiskereskedelmi cégeknek is hozzá kell járulniuk.
A Pénzügyminisztérium kiskereskedelmi piacra végzett számítása is, amely szerint több mint 35 ezer vállalkozás végez ilyen tevékenységet, de közülük az adót mindössze kétezer cég fizeti, és az adó bevallásával járó adminisztrációs teher is csak őket terheli.
Lényeges, hogy a külföldi online kereskedelmi multicégek (mint pl. az Amazon, a Wish, az AliExpress) sem bújhatnak ki a kereskedelmi adó megfizetésének kötelezettsége alól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalba befutó adatok alapján az adóhatóság tudja ellenőrizni, hogy ezek a külföldi óriáscégek eleget tesznek-e bejelentkezési és adófizetési kötelezettségüknek Magyarországon.
Koronavírus
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)