A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük.
A támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatású gázkibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi ÜHG kibocsátásával. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Kapcsolódó
A pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be. Az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges Támogatási Okiratot a nyertes pályázó részére.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta