December 14-én érkezett meg Magyarországra az 5-11 éveseknek kifejlesztett Pfizer-vakcina, amelyet kétadagos oltási rendben kapják meg a gyerekek. Az immunizálásra már december 15-től lehetőség volt.
December 22-ig összesen 30 ezer 11 év alatti, és 300 ezer 12-17 éves gyerek kapott oltást, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Híradóval, vagyis az első héten még kevesen éltek a lehetőséggel.
Pedig a gyártó az első etapban összesen 138 ezer adagot szállított Magyarországra, ami 69 ezer 11 év alatti oltására lenne elegendő, tehát ennek még a fele sem fogyott el.
Pátri László pécsi gyermekorvos a Híradónak úgy fogalmazott: igyekeznek úgy megtervezni a gyerekekek oltását, hogy ha esetleg egy szülő izgul az esetleges lázas reakciók miatt, akkor is bőven karácsony előtt ezen túleshessünk.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve