A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Ezek alapján a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó költségvetési szervezetek 8,5 milliárd forint keretösszegben vásárolhatnak − saját büdzséből − közigazgatási, míg kétmilliárdért oktatási intézményi licenckonstrukciókat. A beszerzés keretében az intézmények bővíthetik, lecserélhetik, frissíthetik a korábban beszerzett szoftverlicenceket, illetve újat vásárolhatnak.
A közbeszerzést két részteljesítésben hirdette meg a KEF, az első Microsoft- vagy azzal egyenértékű közigazgatási, míg a második oktatási intézményi licenckonstrukciók szállítására és a kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére szólt. Az első részre öt, több cég alkotta konzorcium pályázott, és nyert is, míg a másodikra három konzorcium pályázott, és szintén nyert. A cégekkel március végén 2013. augusztus 25-ig hatályos szerződést kötöttek − derül ki a KEF honlapjáról.
| Közigazgatási intézményi licenckonstrukciók (8,5 milliárd forint) |
| Aquis Informatika Zrt., AlphaNet Kft., ICT Systems Kft., LicensePort Zrt., M&M Computer Kft. |
| Synergon Rendszerintegrátor Kft., Montana Tudásmenedzsment Kft., Nádor Rendszerház Kft., Szinva Net Informatikai Kft., Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft., Rendszer Kontroll Kft. |
| Euro One Számítástechnikai Zrt., Bull Magyarország Kft., Delta Informatika Zrt., HUMANsoft Elektronikai Kft., M&S Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. |
| KFKI Rendszerintegrációs Zrt., Grepton Informatikai Zrt., IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt., Rufusz Computer Informatika Zrt., SMP Számítás-, Bank és Biztonságtechnikai Kft., Tigra Computer és Irodatecnikai Kft. |
| RacioNet Számítástecnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., Fornax Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Zrt. |
| Oktatási intézményi licenckonstrukciók (2 milliárd forint) |
| Aquis Informatika Zrt., AlphaNet Kft., ICT Systems Kft., LicensePort Zrt., M&M Computer Kft. |
| Euro One Számítástecnikai Zrt., RacioNet Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., Synergon Rendszerintegrátor Kft., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. |
| Rufusz Computer Informatika Zrt., Aloha Informatika Kft. |
| Forrás: TED |
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt