Egy magyar állampolgár évente átlagosan 6-6,5 kilogramm édesvízi és tengeri halat, rákot, kagylót és egyéb tenger gyümölcseit fogyaszt, szemben a 18-22 kilós európai átlaggal. Ebből is mindössze 1-1,6 kilogramm a hazai tógazdaságokból származó hal.
Németh István hozzátette, hogy a vizek szennyezettsége miatt a tengeri halakban egyre több az emberi szervezetre káros anyag, ellentétben a halastaviakkal, ezért is tanácsosabb lenne több magyar halat enni.
Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy ha a gyógyszerekre költött összeg 10 százalékát halvásárlásra fordítanánk, 20 százalékkal kevesebbet kellene költenünk gyógyszerekre.
A karácsonykor értékesített halak 65-70 százaléka ponty - derül ki a cikkből.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány