A terv az volt, hogy ha a telken belül keletkező csapadékot a közműrendszerbe vezetik, akkor az után csekély összegű közműdíjat kell majd fizetni. Ha viszont azon kívül folyik el a víz, akkor jelentősebb díjat szedne be az önkormányzat.
Az ötlet annyira kiverte a biztosítékot a helyieknél, hogy a testület inkább visszatáncolt az ötlettől, írja a baon.hu-ra hivatkozva a 24.hu. A képviselők azzal védekeztek, hogy egy hosszú távú intézkedési csomagot dolgoztak ki, a tervek között pedig az is szerepelt, hogy a házak udvarán összegyűlt, majd a szennyvízhálózatba vezetett csapadékért csatornadíjat, az utcára folyó vízért pedig egy kiszámolt összeget kell majd fizetni.
A képviselő testület legutóbbi ülésén módosította a csomagot, eszerint felével megemelik majd az elvezető csatornák karbantartására szánt összeget, a közintézmények és bérlakások körül található esőcsatornákra pedig külön tervek készülnek majd.
A határozat szerint a város 2019-es és 2020-as költségvetésében 2-2 mintaprojekt kivitelezésének költségeit biztosítja majd, a további szükséges munkálatokat pedig az év végéig kell felmérniük.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson