A helyközi közösségi közlekedési díjtételek csak az áfakulcs emelkedésével nőnek 2012 január 1-jétől - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből. Az indoklás szerint ha ez az átlagosan mintegy 1,6 százalékos díjemelkedés nem történne meg, a vasúti és autóbuszos közszolgáltatók nettó bevétele csökkenne. A BKV a jelek szerint viszont vállalja a bevételcsökkenést: egy szintén csütörtöki közlemény szerint - a Fővárosi Közgyűlés tarifarendelete alapján - nem változnak ugyanis jövőre a jegy- és bérletárak.
Változnak ugyanakkor a környéki BKV-autóbuszjáratok szakaszhatárai: a 2012-es évszámmal ellátott Budapest-bérletek és Budapest-jegyek a főváros közigazgatási határán kívül eső első megálló helyett csak Budapest közigazgatási határáig, vagy az azon belüli utolsó megállóhelyig érvényesek. Az éves összvonalas Budapest-bérlet továbbra is érvényes a közigazgatási határon kívül, s a változás nem vonatkozik a környéki bérletekre sem.
Kapcsolódó

Ami a helyközi közlekedést illeti, megszűnik a szociálpolitikai alapon díjmentesen utazók (pl. 6 év alattiak, 65 év felettiek) regisztrációsjegy-váltási kötelezettsége.
A regisztrációs jegy bevezetésének célja az volt, hogy az időszakos felmérések és szakértői becslések helyett részletes és pontos adatok álljanak rendelkezésre a díjmentesen közlekedők utazásairól. Az információk a szolgáltatókkal való elszámoláskor és az utasbarát menetrendkészítésben is felhasználhatók.
Az NFM mostani közleménye viszont azt emeli ki, hogy a megszüntetéssel a szolgáltatók évi több százmillió forint kiadástól mentesülnek. Hozzáteszik: a regisztrációs jegyre alapozott statisztikák, a díjmentes utazásokkal kapcsolatos felmérések elkészültek, a rendszer további fenntartása ezért nem indokolt. A pontos utasforgalmi adatfelmérést a középtávon bevezetni tervezett, korszerű e-ticketing rendszer minden egyéb megoldásnál hatékonyabban segítheti majd - fogalmaz a szaktárca.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz