Lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az egyéni jelölteknél a június 9-ei önkormányzati választásra.
A választáson csak azok indulhatnak főpolgármester-, polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek
- eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők - mint a helyi választási irodák vezetői - által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken,
- leadták azokat a választási bizottságnál,
- és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.
A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői határidő vonatkozik a települési nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által meghatározott számú ajánlást.
Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adják le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.
A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán (www.valasztas.hu).
Mindezek alapján bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett jelöltek adatai.
Az NVI internetes tájékoztató oldala szerint vasárnapig már csaknem 35 ezer jelöltet vettek nyilvántartásba a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és mintegy 9 ezer jelöltet már bejelentettek, de nyilvántartásba vételükről még nem született döntés. Öt évvel ezelőtt összesen 54 883 jelöltet vettek nyilvántartásba.
A nemzetiségi választásra már 8600 jelöltet vettek nyilvántartásba és mintegy 2500-at már bejelentettek, de még nem döntöttek a nyilvántartásba vételükről. Öt évvel ezelőtt 14 685 jelöltet vettek nyilvántartásba - írja az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak