Március elsejétől a kölcsönös bérletelfogadás eredményeként a Budapest-bérletek érvényessége már a helyjegy-köteles IC-járatok 2. kocsiosztályára is kiterjed, beleértve a MÁV–START által meghirdetett nemzetközi vonatokat is, így minden Budapesten megálló vonatot használhatnak a Budapest-bérlettel rendelkezők felár fizetése nélkül a közigazgatási határon belül.
Ezekkel a járatokkal még több vonat adata került a BudapestGO appba, és a jövőben az is várható, hogy az alkalmazásban a Budapestet érintő valamennyi vonat a teljes szakaszon megjelenik majd, és nemcsak az agglomerációból, hanem az ország távolabbi pontjából is tervezhetőek lesznek az utazások Budapestre vagy Budapestről.
Ideiglenes leállás
Most azonban a BKK közölte, hogy fejlesztés miatt
MÁRCIUS 15-TŐL IDEIGLENESEN BUDAPESTEN KÍVÜL, AZ AGGLOMERÁCIÓBÓL A MÁV VONATAIRA NEM ÉRHETŐ EL SEM AZ ÚTVONALTERVEZÉS, SEM A MENETRENDI ADATOK.
Budapesten belül ugyanakkor továbbra is zavartalanul megtervezhetőek az utazások a MÁV vonataival, valamint a 300–899 közötti járatszámú regionális Volánbuszokkal.
A FEJLESZTÉS VÁRHATÓAN NÉHÁNY HÉTIG TART.
Ünnepi közlekedési rend
A március 15-i, nemzeti ünnep napján és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható, valamint ünnepnapi és hétvégi közlekedési rend lép érvénybe, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy tájékozódjanak a menetrendekről az utazásuk előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste