Tavaly ősz óta stabilan havi félmillió körüli vármegye- és országbérlet fogyott, de a korszerűsített tarifarendszer hatására márciusban 33 százalékkal nőtt a jegy- és bérletértékesítés februárhoz viszonyítva. Március és április első hét napjában 60-80 ezerrel több vármegye- és országbérlet fogyott mint február első hetében – közölte a MÁV-Volán-csoport szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A tarifarendszer első havi tapasztalatai alapján az utazási szokásokra is kihatnak az újdonságok: az InterCityket januárhoz képest 162 ezerrel, februárhoz képest 152 ezerrel többen választották márciusban
Kapcsolódó
– írták.
Kiemelték, hogy a családok hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer kedvező árazásának köszönhetően.
Az új rendszerben megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből március 1-jétől április 7-ig már mintegy 1,2 milliót váltottak az utasok, ezek kétharmada továbbra is vármegyei.
A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta már több mint 6,1 millió fogyott
– fűzték hozzá.
A napon belüli akár többszöri utazást, átszállást leegyszerűsítő, kedvező árú Vármegye24 és Magyarország24 napijegyekből is már 120 ezret váltottak. A cég szerint ez is bizonyítja, hogy sokaknak kényelmesebb, ha egyetlen jeggyel elintézhetik az egynapos – 24 órán belüli – utazást akár vonattal, busszal vagy HÉV-vel utaznak.
A közlemény szerint a jegyvásárlók fele dönt az önkiszolgáló lehetőségek – a MÁV app, az ELVIRA vagy az automatáink, illetve a BKK online felületei – mellett. Ezek közül is az értékesítés ötöde zajlott a legkényelmesebb módon, azaz néhány kattintással a MÁV appban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye